Szerelmes a Hold a Nap-ba,
bár tudja, soha meg nem kaphatja.
Álmában mégis a karjaiban tartja,
s lágyan, forrón csókolgatja.
Szerelmes a Hold a Nap-ba,
bár a távolság súlyát, fel sem fogja,
szerelmét minden hajnalban, csendben siratja,
könnyét harmatként, szomorúfűzre hullajtja.
A fűz, a széllel együtt dalolja,
s világ megtudja,
a Hold könnyét, miért folyatja...
Reménytelen szerelmét siratja!
A Nap-ot ez zavarja,
hiszen a Hold nem a rabja.
A Hold szereti, csak Őt akarja,
S a Napot ez mélyen meghatja.
Itt a reggel, a Hold-nak véget ér útja,
Szerelmes a Hold, s ezt a Nap is jól tudja.
Meleg fényével, szomorúságát oldja,
a Hold felejti, ha volt is gondja.
Jő az est,a Hold, tekintetével a Nap-ot kutatja,
fénylő ezüst mosolyával, búcsúztatja.
szerelmét évezredek óta, fel nem adja,
bár tudja, a Nap-ot soha meg nem kaphatja!
